Kolumbia: A világ kávéi- a kávék világa

Ha van olyan ország, amely hihetetlenül komolyan veszi a kávét, az Kolumbia. A növény kereskedelmi szintű termesztése 1835 óta folyik, de úgy hírlik, az első magvakat még jezsuita papok hozták az országba 1735-ben.
Éves termelés: 13,5 millió zsák ( 1 zsák = 60 kg )
Ízjegyek: kiegyensúlyozott, friss, citrusos-mogyorós
Szüret időszak: egész évben
Bárhogy is vette kezdetét, ma Kolumbia a világ harmadik legnagyobb kávétermesztője. Csak hatalmas szomszédja, Brazília, illetve a második helyre nem régiben feltörő Vietnám előzi meg.
Az igazi nemzetközi hírnevet az ország azonban nem a számoknak, hanem a minőségnek köszönheti.
2011- ben a barista-világbajnokság döntőjének mind a hat résztvevője kolumbiai kávét használt! 
Az ország arabica kávéját kiegyensúlyozottnak, frissnek és testesnek ismerik. A növényt termesztő farmerek ezrei a több mint 3000 kilométer hosszan húzódó Andok lejtőin élnek. 
Mivel az ültetvények az ország teljes hosszán át megtalálhatóak, az északi és déli területek afféle vetésforgóban állnak egymással, így Kolumbia egész évben képes szüretelni.
A kávé világhíre részint annak az 1927-ben alapított szervezetnek köszönthető a Colombia Coffee Growers Federation (Kolumbiai Kávétermesztők Föderációja), amely segítséget nyújt a helyi farmeroknak a kereskedelmi és anyagi nehézségek leküzdésében. A legtöbb termesztő ugyanis kicsiny farmokon dolgozik, ami igen sok logisztikai problémát vetett fel a kávé babok szállítása és árusítása terén. A logisztika mellett a Föderáció folyamatosan fáradozik azon is, hogy megvédje a kolumbiai kávé minőségét. Jelenleg amellett folytat kampányt, hogy meggyőzze a farmereket, korszerűsítsék az elöregedett ültetvényeik termesztési feltételeit.
A központosított szervezet nagy általánosságban véve jót tesz a kolumbiai kávé minőségének, nehezebb azon rajongók dolga, akik egy-egy kicsiny, adott területről származó kávé után kutatnak.  
 
Közzétéve: 2020. márc. 25.